Az idő... ugyan...

 

Azt hiszem, véglegesen beleégett az agyamba a kép, ahogy megtaláltam. Békésen feküdt egy tök idegen kanapén. Az egyedül furcsa a kezei voltak, amik picit ökölbe voltak szorulva, amúgy így szokott aludni... Ez a kép rendszeresen visszatér. Ha akarom, ha nem.
Eltelt négy év. Négy éve ilyenkor kommunikáltam vele ebben a dimenzióban utoljára, majd elmentem dolgozni, aztán reggel már nem élt.Eltelt négy év - ugye hihetetlen... Mennyi minden történt azóta, az utolsó nap és éjszaka viszont elevenen forog bennem továbbra is, mint egy film. Egy rossz film. 
Nagyjából jól vagyok, de igazán nem vagyok jól. Mondjuk fogalmam sincs, hogy kellene lennem. Erre még nem találtam forgatókönyvet, nem mintha nagyon érdekelne. Azt hiszem, ösztönösen éltem túl ezt az egészet és most is inkább az ösztönökre hallgatok. Mindeközben egy nagy folyón himbálózik velem egy tutaj. Aztán majd kikötök valahol.
Az idő meg telik. Négy év. Sok? Kevés? Egyedül lenni húsz év után sok. Gyógyulni húsz év után kevés. Majd meglátjuk. Az idő mint tényező? Ugyan...

"Ami engem illet, teljes értékű életet éltem, és ha holnap meghalnék, nem bánnám. Éltem. És megtettem mindent."
(Freddie Mercury)

Talán

 

Tegnap este volt egy randim. Ebben nincs sok különlegesség - mostanában előfordul párszor. Napok óta üzengettünk egymásnak, én meglettem volna nélküle. De ő akarta, úgyhogy tegnap este találkoztunk. Lementünk a partra, üres volt minden - egész délután esett az eső. Letelepedtünk két random napágyra és beszélgettünk. A szexuális kémia az elejétől nulla volt kölcsönösen, úgyhogy maradt az agyunk összekötése. Saját bevallása szerint is egy egoista pasi, aki még a szexhez is fáradt. Már értettem a zéró kémiát.
Mégis jó volt. A lábam előtt a tenger, mellettem egy közepesen helloszia, akivel semmi nem lesz. Mosolyogtam. Sötét volt, úgyse látta. Beszélgettünk. Mindenről. Úgyhogy agyilag nagyjából stimmeltünk.
Aztán megkérdezte, hogy mit gondolok, leszek-e még szerelmes.
Felnéztem a felhők közül előbukkanó csillagokra.
"Talán."
És mosolyogtam tovább.

Meg van írva?

 

Egyre furcsább, néha tényleg filmbe illő dolgok történnek.
Tegnap a szokásosnál is rumlisabb napom volt. Két hotel között be kellett ugranom az irodába, aminek a környékén nem egyszerű parkolóhelyet találni. Pár utcával odébb sikerült csak és két táskával a nyakamban egyenruhában siettem elintézni a dolgomat. Az utolsó sarkon az egyik házból kilépett egy magas fekete helloszia. Önkéntelenül hátranéztem, majdnem olyan magas volt, mint én, pont a méretem. Ő is rámnézett, pár lépést jött mögöttem, aztán én balra, ő jobbra. Még egyszer összenéztünk, de aztán mennem kellett.
Este aztán ránéztem az egyik randi-applikációra és meglepődtem, még sose kaptam superlike-ot (igen, Alex tinderezik...). Megnyitottam a profilját és egy helyes fekete helloszia mosolygott rám. Elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy ez az utolsó éjszakája. Rá akart venni, hogy találkozzunk, de egyórás autóút (oda-vissza kettő) volt köztünk és az éjszaka közepén nem volt kedvem elindulni, plusz ma korán kellett kelnem. Aztán beugrott, hogy hiszen délben én láttam ezt a srácot. Kérdeztem tőle, hogy dél körül nem volt azon környéken? Egyből rávágta, hogy dehogynem és én előtte mentem és egyenruhában voltam.
Ő volt a magas fekete helloszia! Néztem egy nagyot, hogy ez meg hogy?!
Nem tudott rávenni, hogy beüljek az autóba, de mondtam neki, hogy ha az van megírva, akkor találkozunk még valahol valamikor.
Úgy tűnik esély tényleg majdnem mindenre van és lehet, hogy tényleg meg van írva...

Angyali kölcsön?

 

Tegnap a hotelemben megszólított az egyik biztonsági ember. Furcsa volt az egész, de vártam, mi sül ki belőle. Aztán kinyögte. Kérdezte, tudok-e adni neki 100 pesot - az durván 1500 forint. Visszakérdeztem, hogy miért. A válasz rögtön jött, tehát ha hazudott, akkor nagyon ügyesen csinálta: "Mert nincs pénzem és még két nap van a fizetésig." Közben a névtáblájára tévedt a szemem - a srác neve Angel. Nyeltem egyet, mert egyrészt nem szeretem a pénzkölcsönadósdit, eddig mindig rossz vége lett. Általában összeveszés lett belőle haverral, baráttal, mert vagy nem akkor adta vissza, amikor megbeszéltük, vagy nem adta vissza. Ezért nem is szívesen csinálok ilyesmit. Most viszont az agyamon átfutott, hogy egy angyal nevű csak nem fog átverni. Kérdeztem tőle, hogy mi van, ha nem adja vissza. "Két nap múlva megadom." Belenyúltam a táskámba a pénztárcámért és adtam neki egy százast. Őszintén hálásnak tűnt. Utána azon gondolkoztam, hogy ez most vajon lehet, hogy tényleg egy próba volt, hogy adnék-e kölcsön egy angyalnak? Na majd holnap kiderül.
Azért próbatétel mára is jutott. Ma két kereszteződésben is belebotlottam a dugóban ülve egy-egy kéregetőbe. A koldus szót nem szeretem. Régebben szívesen adtam pár forintot mindig, de aztán egyszer elszakadt a cérna, amikor egy bolt előtt kért tőlem valaki és azt mondta, hogy éhes. Mondtam neki, hogy veszek neki valami kaját. Erre ő azt mondta, hogy az nem kell neki. Itt be is fejeztem ilyen irányú tevékenységemet. Most viszont valamiért megint a táskámért nyúltam az autóban és kotorásztam az apróért. Az egyik egy fiatal srác volt mankóval és valami furcsa sebbel a lábán, a másik egy idősebb férfi, egy lábbal és egy karral. Elsírtam magam és utána hálát adtam, hogy nekem mindenem megvan. Ha ez is próbatétel volt, akkor talán sikerült.
Leginkább talán a saját korlátaimat sikerült újra átlépnem...

Álmomban

 

Sok mindent lehet befolyásolni, de kétlem, hogy az álmokat lehetne. Ha lehetne se tudom, szeretnék-e álmodni, vagy sem. De mivel nincs kikapcsoló gomb, ezért jönnek az álmok.
Álmomban visszajött. Nem először. És gyanítom, hogy nem is utoljára. Most éppen az a verzió forgott, amikor nem halt meg, csak megrendezte a halálát, mert el kellett tűnnie. Aztán visszajött. Felébredtem és a fejemre húztam a párnát, hogy még még még. Persze az álomnak vége volt.
A józan agyam tudja, hogy nincs többé. Az álom üzemmód azonban ezzel nem foglalkozik.
Eltelt 1297 nap. Nem számolom, csak néha megnézem mennyi. Valószínűleg még ez is kevés, vagy nem elég. Mert persze mennek tovább a dolgok, de nem jobb. Az ő része nem jobb. Az 1297 nap az már több mint 3 és fél év.
Nem sietek sehova. Már nem. Majd valamikor jó lesz.

A srác a pultom mellett

Ma egész nap az eszemben volt a srác. Nem tudom miért, de nem is kell mindig tudni, miért. Itt az ő sztorija.

Sok-sok évvel ezelőtt, még a Szövetség utcai Angyalban észrevettem, hogy egy srác folyamatosan néz engem munka közben a pultomban. Hosszú heteken át jött és mindig nézett. De ez másfajta nézés volt, nem az a "fel akarlak szedni" nézés, hanem az a "bele akarok látni a fejedbe" típusú. Már nem emlékszem pontosan hogy, de a lényeg, hogy valahogyan összeakadtam a fiúval a pultnál és megszólítottam. Külföldi volt, angolul beszéltünk és annyi derült ki, hogy görög és itt tanul. Azt mondta, hogy szeretne velem találkozni, mert el szeretne mondani valamit és ne értsem félre, nem szeretne semmit, csak beszélgetni. Fogalmam sem volt, miről lehet szó, de persze belementem és találkoztam vele.
Nagyon kedves volt és végig nézett. Aztán mesélt. Barátokkal keveredett le az Angyalba és az első alkalommal szabályosan rosszul lett, amikor meglátott. Úgy vitték haza. Aztán jött minden héten és nézett. A srácnak volt egy testvére, akire elmondása szerint megszólalásig hasonlítottam. A testvére meghalt egy balesetben. A srác Budapestre került és egy diszkóban meglátta a halott testvére hasonmását.
Akkor kirázott a hideg, de neki állítólag jó volt ez a találkozás. Megkérdezte, hogy megölelhet-e, megölelt és elment. Még párszor láttam, aztán elutazott.
A srác testvérét Alexnek hívták.

Ha szimpatikus vagy, írj!

 

Az történt, hogy 45 éves vagyok (bár év végéig mindenkinek 44-et mondok) és ma írt valaki a meleg céllövöldében (kék iwiw, randioldal, akármi) és azt írta, hogy évek óta bakancslistás vagyok neki.
Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek...
Aztán közben ültem egy padon a fák között, sütött a nap és cikáztak a dolgok az agyamban.
Eltelt több mint három év. Sokág azt se tudtam, hogy hol vagyok. Aztán voltak próbálkozások, de inkább hagyjuk. Pár hónapja jöttem rá újra, hogy van egyáltalán valami a lábaim között. Aztán elkezdtem nézegetni, hogy ki néz meg engem. Közben többször szidtam G-t, hogy itthagyott a sok idiótával.
Újra kell tanulnom mindent. Újra kell tanulnom randizni, újra kell tanulnom szexelni.
Mindenkit elzavartam az elején. Mert nem éreztem, hogy kell. Most már elkezdtem esélyt adni. Nem mindenkinek, de már érzem, hogy egy próbát, vagy kettőt megérhet.
Nem, nem a nagy Ő-t keresem. Sőt igazából nem is keresek, hagyom, hogy jöjjön, ha valaki jönni akar.
Minden második profiljában az van, hogy 'ha szimpatikus vagyok, írj.' Dehogy írok, írjon ő. Ja és 45 évesen (az év végéig még 44-et mondok) fiatal vagyok azoknak, akik idősebbet keresnek és öreg azoknak, akik fiatalabbat. Így jártak. :)
A folyamatábra érdekes, mindaz, ami a három év alatt történt. De itt vagyok, csinálom, aztán majd kiderül.
Bakancslistás lettem valakinél. Vicces. Érdekes.

Ez történt ma

 

Ha más mesélné, én is kétkedve figyelném a történetet. De velem történt, ma.
Elvileg sose kell este Rodosz városban lennem, ma mégis úgy alakult, hogy a reptér után a kolléganőm lesérülése miatt bevállaltam két hotelt a városban és így este 7 után végeztem. Szép este volt, gondoltam a tengerparti úton, pici kerülővel jövök vissza. Útközben pont találtam kis részt, ahol félre tudtam állni autóval és kiszálltam naplementét nézni. Mert itt, ahol én vagyok, a keleti parton nem látok ilyet, hogy a Nap eltűnik a tengerben. És mert szép.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy megáll mellettem egy autó és kiszáll belőle egy család, apa, anya, kamasz fiúgyerek. Én néztem tovább a naplementét. Aztán az apa, egy nagydarab feka pasi leült a mellettem lévő korlátra, kezében egy gitárral és elkezdett énekelni. A dal lényege és szerintem címe is ez volt: "Dreams can come true". Saját szerzemény lehetett, mert soha nem hallottam még eddig.
Leírhatatlan élmény volt. A Nap megy lefelé, te ott ülsz a tengerparton, melletted egy pasi gitározik és énekel, méghozzá zavarba ejtően jól. Igen, elsírtam magam. Mert olyan jó volt.
A család közben videózta őt, vagy valami fogadás lehetett ez, vagy saját youtube-csatornája van...
Amikor befejezte rámnézett és én ennyit tudtam mondani: "F.ck you made me cry..."
Megöleltük egymást, beültek az autóba és elmentek.
Utána körülnéztem, hogy most akkor ez tényleg megtörtént?!?
Igen. Ma. Rodosz városban. Velem.

Sea you

 

Van itt egy kedvenc helyem a tengerparton, egy móló, ahol sokszor nincs semmi és senki, pont útba esik hazafelé. Meg szoktam állni és csak ücsörgök és csak nézem a végtelen tengert. Ez az én agykiürítő meditációs félórám, de nevezhetjük bárhogy, a lényeg, hogy itt egyedül vagyok és megbeszélhetek magammal ezt-azt.
Most azon járt az agyam, hogy az élet azért néha megoldja a dolgokat, bár nem mindig teljesen úgy, ahogy azt a terveztük.
Nem titok, hogy Gyurival imádtunk utazni és évente legalább egyszer voltunk valamilyen tengerparton is. Ilyenkor sokat sétáltunk és nézegettük a partmenti házakat és fantáziáltunk, hogy egyszer majd milyen jó lenne valamelyik tetőteraszos panorámás lakásban ébredni. Sitgesben konkrétan nézegettük is anno az ingatlanárakat - álmodozni nem kerül semmibe.
Nos együtt ez már soha nem fog sikerülni, Gyuri már fentről nevet rajtunk.
Én azonban immár a harmadik szezont töltöm tengerparton. Másfél éve minden reggel látom a gyönyörű nagy kékséget. Tenerife és Gran Canaria után most Rodoszon és ha minden összejön (vízum stb.), akkor nemsokára a Karib-tenger mellett, Mexikóban fogok dolgozni.
Valahol valakik elrendezték, hogy ha szezononként mindig máshol, de mégis tengerparton élhetek. Két éve nincs allergiám például és ez csak egyike a rengeteg jó dolognak, ami ezzel jár. Persze dolgozni itt is kell és a strandra csak ritkán jutok el, de az érzés és a látvány megfizethetetlen.
Ha már így alakult, akkor azt hiszem hálás lehetek, hogy ez a része így alakult.

Bus stop

 

Minden nap többször is ugyanazon az útvonalon jövök-megyek autóval. Szinte kívülről tudom már az összes tereptárgyat, házat, stb. Tegnap útközben a szemem sarkából láttam, hogy valaki ül az egyik buszmegállóban. Aztán a pillanat ezredrésze alatt tudatosult bennem, hogy ezt az üléspózt ismerem. Félrerántottam a fejemet és láttam, hogy valaki van ott, aki ugyanúgy tartja a kezeit és ugyanolyan testhelyzetben ül a lábaira támaszkodva. Ő volt az.
Nem tudtam azonnal megfordulni, de amilyen gyorsan tudtam vissszamentem. Persze nem volt senki a buszmegállóban. De tudom, hogy Ő volt az.
Nem volt még nagyon nagy forróság és az eszem sem ment el, ha meg elment, nagyon jól tette. Bár többször menne el...