Alex bárány

Ma el kellett intéznem pár dolgot - posta, lottó, stb. Átfutottam a Kökibe dél körül, hogy még a délutáni őrület előtt hazaérjek. A pláza közepén megállított egy srác. Netbook volt a kezében, láthatóan zavart volt. Picit furcsa volt a szituáció, jólöltözött pasi, mindkét karja teletetoválva.
- Ne haragudj, van egy perced? - kérdezte.
Megálltam, mert valamiért éreztem, hogy ez most más és nem eladni akar valamit, vagy pénzt kérni.
- Megengednéd, hogy használjam a telefonodat? A kórházat kellene felhívnom.
Közben a netbookot mutatta és ott telefonszámot. Persze rögtön észrevettem, hogy egy másik dokumentum is nyitva van, az pedig így kezdődött: addiktológiai osztály...
- Neked nincs telefonod?
- De van, de tönkrement a sim-kártya.
Szó nélkül kezébe adtam a telefonomat. Értetlenkedve nézett rám, hogy ez most hogy.
Felhívta a kórházat, azt kérdezte, meddig vannak ott, be tud-e még érni ma.
Amikor letette, kérdeztem, hogy ez melyik kórház volt. Mondta, hogy az xy kórház.
- És milyen osztályt hívtál?
- Az addiktológiát.
Szemrebbenés nélkül elkezdte mondani nekem (egy vadidegennek), hogy drogos volt és terápiára jár, de már jobban van, sőt úgy néz ki, új munkája is van.
- Én drogos ügy miatt vesztettem el a páromat tavaly. Örülök ha tiszta vagy és sikerül úgy is maradnod - válaszoltam.
Rámnézett és ezt kérdezte:
- Megadnád a számodat és kereshetlek, ha beszélni szeretnék valakivel erről?
Megadtam a számomat, beírta a kis laptopba. A szám mellé ennyit írt: "Alex bárány".
- Miért bárány? - kérdeztem.
- Nem tudom. Valamiért ez jött. Talán Isten mondta.
Hirtelen megölelt - ott a bevásárlóközpont közepén:
- Ez sem véletlen, hogy találkoztunk. Köszönöm.
- Nem, nincsenek véletlenek - mondtam neki mosolyogva és mentem tovább a dolgomra.

Erős. Strong.

"Fogalmad sincs róla, hogy milyen erős vagy, egészen addig, amíg nincs más választásod, mint, hogy erős légy."

“You never know how strong you are until being strong is your only choice.”

(Bob Marley)