A szomszéd szoba

Ezt most találtam. Nem kerestem, csak jött. Ma nem vagyok, voltam jól. Nagyon nem. Vannak ilyen napok. Lesznek ilyen napok...

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel
A nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.

(Henry Scott Holland)

In dreams

Tegnap éjjel beájultam valamikor, magamhoz képest relatíve korán, már 11 előtt. Fél 3-kor felnéztem és nem értettem, hol vagyok. Egy óra hosszat néztem ki a fejemből, aztán próbáltam újra elaludni. Persze nem ment. Aztán valamikor csak elaludhattam, mert álmodtam. Vele álmodtam. Nem sűrűn van ilyen, ezért ez élénken megmaradt. Ültünk egymással szemben és sírtunk. Mindketten. Annyira valóságszerű volt, hogy amikor kinyitottam a szemem közben, csodálkoztam, hova tűnt hirtelen. Aztán rájöttem. Furcsa álom volt. Az alig pár alkalommal az álomban eddig mindig mosolygott. Most valamiért sírt és én is sírtam. Nem értettem, de nem is kell mindig mindent érteni. Furcsák ezek az álmok...