Amikor megérkeztem ide Rodoszra, furcsa érzésem volt a szállással kapcsolatban. Egy hegyen lakunk és ha kilépek az ajtómon és felnézek, egy hatalmas kereszt van a hegy tetején. Éjszaka kivilágítva. Az első hetekben sokat sírtam, olyan erővel és olyan elevenen törtek rám az emlékek, hogy megijedtem.
Többször fel akartam mászni a hegyre megnézni, milyen ott fent. Egyszer el is indultam, de olyan szél fújt, hogy vissza kellett fordulnom. Ma az utolsó hotel után tudtam, hogy fel kell mennem. Nem volt egyszerű, de felkapaszkodtam. A kilátás pazar, a kereszt nagy és van egy kis kápolna is ott fent. A kápolnában gyújtottam egy gyertyát.
Változatlanul nem vagyok vallásos, mégis van ott fent valami. Megmagyarázhatatlan. Megfoghatatlan.
Inkább hiszek. Ezt a legszebben az ABBA fogalmazta meg: "I believe in angels..."
Három éve ezen az estén elköszöntem tőle és többet nem láttam élve. Pár óra múlva már csak a testét találtam meg.
Sírnom kellene, de nem sírok. Nem tudom, miért. Ülök az ágyban és nézem a képét, itt van velem szemben. Naponta beszélek vele, illetve inkább hozzá. Valahol érzem, hogy hallja. És valahol érzem, hogy lát is. Látott ma ott fent a keresztnél is.
Érzem, tudom, hogy találkozunk még. Valahol, valamikor, valahogy...