Van itt egy kedvenc helyem a tengerparton, egy móló, ahol sokszor nincs semmi és senki, pont útba esik hazafelé. Meg szoktam állni és csak ücsörgök és csak nézem a végtelen tengert. Ez az én agykiürítő meditációs félórám, de nevezhetjük bárhogy, a lényeg, hogy itt egyedül vagyok és megbeszélhetek magammal ezt-azt.
Most azon járt az agyam, hogy az élet azért néha megoldja a dolgokat, bár nem mindig teljesen úgy, ahogy azt a terveztük.
Nem titok, hogy Gyurival imádtunk utazni és évente legalább egyszer voltunk valamilyen tengerparton is. Ilyenkor sokat sétáltunk és nézegettük a partmenti házakat és fantáziáltunk, hogy egyszer majd milyen jó lenne valamelyik tetőteraszos panorámás lakásban ébredni. Sitgesben konkrétan nézegettük is anno az ingatlanárakat - álmodozni nem kerül semmibe.
Nos együtt ez már soha nem fog sikerülni, Gyuri már fentről nevet rajtunk.
Én azonban immár a harmadik szezont töltöm tengerparton. Másfél éve minden reggel látom a gyönyörű nagy kékséget. Tenerife és Gran Canaria után most Rodoszon és ha minden összejön (vízum stb.), akkor nemsokára a Karib-tenger mellett, Mexikóban fogok dolgozni.
Valahol valakik elrendezték, hogy ha szezononként mindig máshol, de mégis tengerparton élhetek. Két éve nincs allergiám például és ez csak egyike a rengeteg jó dolognak, ami ezzel jár. Persze dolgozni itt is kell és a strandra csak ritkán jutok el, de az érzés és a látvány megfizethetetlen.
Ha már így alakult, akkor azt hiszem hálás lehetek, hogy ez a része így alakult.