Az történt, hogy 45 éves vagyok (bár év végéig mindenkinek 44-et mondok) és ma írt valaki a meleg céllövöldében (kék iwiw, randioldal, akármi) és azt írta, hogy évek óta bakancslistás vagyok neki.
Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek...
Aztán közben ültem egy padon a fák között, sütött a nap és cikáztak a dolgok az agyamban.
Eltelt több mint három év. Sokág azt se tudtam, hogy hol vagyok. Aztán voltak próbálkozások, de inkább hagyjuk. Pár hónapja jöttem rá újra, hogy van egyáltalán valami a lábaim között. Aztán elkezdtem nézegetni, hogy ki néz meg engem. Közben többször szidtam G-t, hogy itthagyott a sok idiótával.
Újra kell tanulnom mindent. Újra kell tanulnom randizni, újra kell tanulnom szexelni.
Mindenkit elzavartam az elején. Mert nem éreztem, hogy kell. Most már elkezdtem esélyt adni. Nem mindenkinek, de már érzem, hogy egy próbát, vagy kettőt megérhet.
Nem, nem a nagy Ő-t keresem. Sőt igazából nem is keresek, hagyom, hogy jöjjön, ha valaki jönni akar.
Minden második profiljában az van, hogy 'ha szimpatikus vagyok, írj.' Dehogy írok, írjon ő. Ja és 45 évesen (az év végéig még 44-et mondok) fiatal vagyok azoknak, akik idősebbet keresnek és öreg azoknak, akik fiatalabbat. Így jártak. :)
A folyamatábra érdekes, mindaz, ami a három év alatt történt. De itt vagyok, csinálom, aztán majd kiderül.
Bakancslistás lettem valakinél. Vicces. Érdekes.