Tegnap a hotelemben megszólított az egyik biztonsági ember. Furcsa volt az egész, de vártam, mi sül ki belőle. Aztán kinyögte. Kérdezte, tudok-e adni neki 100 pesot - az durván 1500 forint. Visszakérdeztem, hogy miért. A válasz rögtön jött, tehát ha hazudott, akkor nagyon ügyesen csinálta: "Mert nincs pénzem és még két nap van a fizetésig." Közben a névtáblájára tévedt a szemem - a srác neve Angel. Nyeltem egyet, mert egyrészt nem szeretem a pénzkölcsönadósdit, eddig mindig rossz vége lett. Általában összeveszés lett belőle haverral, baráttal, mert vagy nem akkor adta vissza, amikor megbeszéltük, vagy nem adta vissza. Ezért nem is szívesen csinálok ilyesmit. Most viszont az agyamon átfutott, hogy egy angyal nevű csak nem fog átverni. Kérdeztem tőle, hogy mi van, ha nem adja vissza. "Két nap múlva megadom." Belenyúltam a táskámba a pénztárcámért és adtam neki egy százast. Őszintén hálásnak tűnt. Utána azon gondolkoztam, hogy ez most vajon lehet, hogy tényleg egy próba volt, hogy adnék-e kölcsön egy angyalnak? Na majd holnap kiderül.
Azért próbatétel mára is jutott. Ma két kereszteződésben is belebotlottam a dugóban ülve egy-egy kéregetőbe. A koldus szót nem szeretem. Régebben szívesen adtam pár forintot mindig, de aztán egyszer elszakadt a cérna, amikor egy bolt előtt kért tőlem valaki és azt mondta, hogy éhes. Mondtam neki, hogy veszek neki valami kaját. Erre ő azt mondta, hogy az nem kell neki. Itt be is fejeztem ilyen irányú tevékenységemet. Most viszont valamiért megint a táskámért nyúltam az autóban és kotorásztam az apróért. Az egyik egy fiatal srác volt mankóval és valami furcsa sebbel a lábán, a másik egy idősebb férfi, egy lábbal és egy karral. Elsírtam magam és utána hálát adtam, hogy nekem mindenem megvan. Ha ez is próbatétel volt, akkor talán sikerült.
Leginkább talán a saját korlátaimat sikerült újra átlépnem...