Azt hiszem, véglegesen beleégett az agyamba a kép, ahogy megtaláltam. Békésen feküdt egy tök idegen kanapén. Az egyedül furcsa a kezei voltak, amik picit ökölbe voltak szorulva, amúgy így szokott aludni... Ez a kép rendszeresen visszatér. Ha akarom, ha nem.
Eltelt négy év. Négy éve ilyenkor kommunikáltam vele ebben a dimenzióban utoljára, majd elmentem dolgozni, aztán reggel már nem élt.Eltelt négy év - ugye hihetetlen... Mennyi minden történt azóta, az utolsó nap és éjszaka viszont elevenen forog bennem továbbra is, mint egy film. Egy rossz film. 
Nagyjából jól vagyok, de igazán nem vagyok jól. Mondjuk fogalmam sincs, hogy kellene lennem. Erre még nem találtam forgatókönyvet, nem mintha nagyon érdekelne. Azt hiszem, ösztönösen éltem túl ezt az egészet és most is inkább az ösztönökre hallgatok. Mindeközben egy nagy folyón himbálózik velem egy tutaj. Aztán majd kikötök valahol.
Az idő meg telik. Négy év. Sok? Kevés? Egyedül lenni húsz év után sok. Gyógyulni húsz év után kevés. Majd meglátjuk. Az idő mint tényező? Ugyan...

"Ami engem illet, teljes értékű életet éltem, és ha holnap meghalnék, nem bánnám. Éltem. És megtettem mindent."
(Freddie Mercury)